Egy gyógyszerész, PhD vegyész, gyógyszerkutató édesanya "védőbeszéde” a bíróságon, ahol a kérdés, hogy kislánya életben maradjon vagy autista legyen vagy haljon meg a kötelező gyermekkori oltástól
"Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megállítsuk a gyermekek tömeges megbetegítését és ezzel egészségessé varázsoljuk a világunkat és a jövőnket" - Robert Kennedy Jr, az USA új egészségügyi minisztere
A 7 hónapos Rozi gyógyszerész-PhD-zett vegyész édesanyjának a "védőbeszéde" a 2025.01.29-i tárgyaláson, Miskolcon. A szöveget Dr.Mihalik Angelika olvasta fel a tárgyaláson, most pedig én vállalkoztam rá.
A szöveg felolvasására azért kért meg az édesanya engem, mert úgy gondolta, hogy akiket ismer, közülük a legtöbbet tettem eddig a felvilágosítás és az oltások kötelezésének eltörléséért folytatott küzdelemben az elmúlt 10 évben. És a 3 oltássérült gyermekem résvén hiteles vagyok.
A „vébőbeszédet” olvassák úgy, mintha ezt vagy ennek hasonló, esetleg kevésbé ilyen szakmai változatát az egészségükért tenni akaró gyermekek szülei, édesanyái írta volna.
A videóban a védőbeszéd meghallgatható:
A védőbeszéd szövege itt olvasható:
Tisztelt Bíróság!
Mielőtt belekezdenék, arra kérem a bírónőt a mai tárgyalás alkalmával NE DÖNTSÖN! Ennek oka pedig az, hogy az általam hozott tudományos anyag sok és rendkívül nyomasztó. Ennek átgondolására időt kell hagyni. Amennyiben meggyőzőnek találja a tudományos érveimet arra nézve, hogy ezen per keretén belül a javamra, illetve gyermekünk javára döntsön, úgy kérem az ügyvédeim által kért kötelező oltásokra vonatkozó törvényt küldje fel az Alkotmánybíróságra revízióra.
Ezen kérésemnek az ad nyomatékot, hogy az NNGYK és a törvények a tudomány megkérdőjelezhetetlenségét veszik alapul. A mostani előadásomon viszont be fogom bizonyítani, hogy a tudomány mindenkor gyenge lábakon állt a vívmányait illetően, és hogy az előny és kockázat mérlegelése mindennél fontosabb a dogmák ész nélküli követése helyett. Aki azt hiszi, hogy van biztonságos világ, melyet a vakcinák szavatolnak, az azt is elhiszi, hogy a sertések a vágóhídra csak üzemlátogatásra mennek.
Az ügy jogi részéhez nem értek, de álláspontom szerint itt nem is jogi eset forog fenn, hanem egy egészségügyi probléma.
Amikor elindultunk abba az irányba, hogy kötelező oltások alóli mentesítési eljárást kezdeményezzünk a beteg gyermekeim okán, még nem sejtettem, milyen nehéz dolgom lesz. Pedig szakirányos végzettséggel rendelkezem én is és a férjem is.
Én a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán végeztem a 2000-es évek elején, majd utána PhD-éztem az MTA Kémiai Kutatóközpontjában. Ezt követően K+F (kutatás, fejlesztés) területen dolgoztam gyógyszerkutatási területen, szerves szintetikus kémiában, többek közt a Pfizer egyik háttér cégénél. Dolgoztam még klinikai gyógyszerészként és több közforgalmú gyógyszertárban Budapesten és vidéken egyaránt.
Férjem az 1990-es években végzett a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Azóta is gyakorló orvosként dolgozik.
Tehát én egyáltalán nem mondanám, hogy én és a férjem nem értünk a fertőzéselméletekhez, gyógyszertanhoz, terápiákhoz, népegészségügyi vonatkozású kérdéskörhöz, bár az oltáskötelezők részéről rendre azt halljuk, hogy itt nincsenek szakemberek, tehát alusisakosok és laposföldesek vagyunk.
Dr. Kulcsár Andrea fő oltási tanácsadó az NNGYK meghívásában egyik nyilvános, interneten is fellelhető orvosoknak tartott előadásában csak így beszél rólunk: „Az ilyen szülők kéréseit csak beteszem az idióták mappái közé.” Gondolom, ez a szemlélet az oka annak, hogy ma az NNGYK szó szerint elutasítóan, tárgyalásképtelen módon és lekezelően viselkedik azokkal a szülőkkel, akik hozzánk hasonlatosak.
Szakemberként döbbenten állok azon helyzet előtt, hogy miért nem érdekli ezt a szervezetet a hozzánk hasonló szülők panasz áradata? Pedig az egyetemen farmakológia (gyógyszertan) tantárgy keretein belül tanultunk arról, hogy ha egy gyógyszerforma kikerül a közforgalomba, akkor is 4. fázisú kísérleti szakaszban van, ami annyit jelent, hogy bár az előzetes klinikai vizsgálatok nagy veszélyt nem jeleznek az adott farmakonra (gyógyszerre), gyógyszerformára, mégis az orvosoknak gyűjteni kell az adatokat, azaz a felmerülő mellékhatásokat jelenteni kell, ezzel segítve a termék jobb feltérképezését. Gyakorlatból tudom, hogy ez ma idehaza nem divat, alig van orvos, illetve gyógyszerész, aki tudja, hol kell mellékhatásokat jelenteni. Van, aki lányos zavarában pimaszul a betegre lőcsöli, hogy jelentse saját maga online, ha annyira akarja.
Az oltások viszont idehaza TABU. Nincs ma egészségügyes, aki ne azt szajkózná, hogy az oltásokkal semmi baj nincs, és a kliensek tünetei nem attól vannak. Így aztán az ember fia hányódik ide-oda a rendszerben szakrendelésről szakrendelésre, míg végül magára marad, mert senki nem tudja megmondani, mitől van a baja. Mi is így jártunk, és végül a rehabilitáció ólmos költségei ránk hárultak, mint ahogy a kivitelezés is.
Nyilvánvalóan fura, hogy miért övezi ekkora titkolózás és misztérium az oltásmellékhatásokat:
· OKNE = oltást követő nemkívánatos esemény (Lásd NNGYK oldalán)
· ASIA-szindróma = adjuváns okozta autoimmun gyulladásos szindróma
· posztvakcinációs gyulladásos szindróma /PVIS/,
mivel semelyik másik farmakon (gyógyszer) nem kap ekkora támogatottságot az államhatalomtól és az egészségügyi felügyeleti szervektől. Egyszerűen erről ma nem lehet beszélni. Ha az ember szülőként mégis megemlítené egy szakembernek, pl. védőnő, gyerekorvos, azonnal megfenyegetnek, hogy jelentenek a gyámügynél, mint veszélyeztető és kötelezettségszegő szülőt. Nyilván a gyermek elvétellel próbálnak presszionálni, hogy ne lássam, ami amúgy is nyilvánvaló.
De vajon miért olyan fontos, hogy ne lássuk az oltások mellékhatásait?
Hiszen az elmúlt 70 évben csak 200 gyógyszerhatóanyagot hívtak vissza a hatóságok. Leghíresebb a Contergan botrány volt, ahol egy nyugtató, hányáscsillapító hatású szer vetélést, halva szülést és végtag és belszervi hiányos babákat eredményezett óriási számban.
Jelezni sem nagyon merik a szakemberek az NNGYK felé, hogy gond lehet egy oltóanyaggal, mert akkor hirtelen előkerül a munkaköri engedély megvonásának kérdése, így aztán minden gyermekorvos vagy felnőtt orvos, aki meri látni a valóságot, behunyt szemmel bízza a kliensei életét az Anafilaxia jelenségére, mondjuk az NNGYK szerencséjére kevés „látó” orvos van alapellátásban, akinek leesett a tantusz, hogy a lassan 250 éve elhibázott oltáspolitika eredménye ma rengeteg krónikus betegség.
Hogy ennek mi az oka?
Egyrészt semmit nem oktatnak ma az orvosi egyetemeken az oltásokról mélyrehatóan csak az oltási rendet, másrészt az orvosi szakmát a protokollokkal végrehajtó hatalommá züllesztették az egészségügyi felügyeleti szervek és a gyógyszeripar. Jaj annak, aki gondolkodni mer! (ÁNTSZ, mint egy katonai felépítésű szervezet? (1-2-3), Lásd 34-es a szakirodalmi összefoglaló).
Meggyőződésem, hogy gyermekem ügye nem jogi kérdés, hanem egészségtudományi.
Itt Önnek majd arról kell döntenie, hogy megöljünk-e egy egészségesnek született gyermeket, orosz rulettként működő, súlyos anafilaxiát okozni tudó szerekkel.
Ó, tudom, ilyenkor jön az NNGYK azzal, hogy a törvény szerint sem kérdőjelezhető meg a tudomány mai álláspontja. Arra az orvostudományra gondolhat ilyenkor, ami a mai napig nem tudja eldönteni, hogy a vírus élő vagy élettelen partikulum? Tudom, jó volna egy biztonságos világban élni, de ahogy öregszem, egyre inkább tudom, hogy egyetlen biztonságos dolog van, a kockázatok kezelése és nem elkerülése, a mérlegelés előny és hátrány között. Ez az, amitől megfoszt engem az NNGYK és a Big Pharma a törvény nevében. Ezek a szervezetek csak azokat a tényeket nem kérdőjelezik meg valójában, amelyek hajtják a gépezetet és termelik a pénzt.
Az oltások hatékonyságát a megtermelt ellenanyagok szintjével mérik, de az immunrendszer nem csak az ellenanyagokat jelenti.
· Van egy innát (ősi vagy veleszületett), illetve
· egy adaptív, lassan kifejlődő, felnőttkori verziója.
Az oltások (akár passzív, akár aktív immunizálók), az adaptív ágat célozzák, s már ebből is látszik, akkor minek használjuk őket 3 éves kor alatt, ha nincs is nagyon célpontjuk a kisgyermekkori szervezetben?
Azokat az inaktív állapotban lévő limfocitákat (fehérvérsejt) próbálják az oltásokkal életre kelteni, melyeknek még nem jött el ebben a korban az ideje?
Vajon miért?
Vajon miért tartja ennyire ostobának a kor orvostudománya a csecsemő immunrendszerét?
Hiszen évezredeken keresztül gyógyszerek és oltások nélkül nem haltunk ki. Az innát immunitás a gondozó anyja a csecsemő fejlődő idegrendszerének, nem ok nélkül van toleranciában a pici baba immunrendszere! Az ostoba kutatók pedig kitalálták, hogy a csecsemő egy elcseszett találmány, de nem baj, majd mi jól megjavítjuk! Na és a gyerekorvosok zöme meg ezt be is veszi. Az is látszik ebből, hogy az oltások hatékonysága emiatt a tény miatt nem éri el az 50%-os hatékonyságot beadáskor (ezért ismétlésekkel kompenzálják), viszont a kockázatuk az oltóanyag beadásakor 100%-ra nő az anafilaxia jelensége miatt. Sem előzetes teljes körű (előny, kockázat mérlegelésre utaló) tájékoztatás nincs a mai napig, hisz kötelezőek, sem immunrendszer státuszát célzó alapos vizsgálatok nincsenek az oltások előtt, így aztán az anafilaxia jelensége nagyon gyakori, s van, hogy újságok címlapján látjuk az orvosi baklövések eme trófeáját, persze a szakma tagad, áldozathibáztat = a csecsemő immunrendszere volt a rossz a cikk konklúziója szerint.
Az mindegy, hogy a csecsemő egészségesen született, és valójában gyerekorvosi, pontosabban neonatológusi műhiba történt (lásd lejjebb a 2017-ben BCG-generalizáció (az oltás után a BCG baktérium TBC fertőzés feltámadását generálja) miatt meghalt 2 éves kisfiú esete). Mégiscsak olcsóbb és könnyebb mindenkit leoltani, és azt hinni, meg vannak védve, mint egyéni érzékenységet, fogékonyságot vizsgálni, keresni, kutatni. Hiába a kezelő orvos megfigyelései, megérzései, ha az oltás biznisz tabu, és ezen a szakterületen a 3 érzékszervét befogó majom metaforája jellemzi a szakmaiságot. Aki ujjat mer húzni az oltásiparral, annak gyakorlatilag annyi, akár szülőként, akár szakemberként, amit az NNGYK garantál (lásd Dr. Andrew Weakfield sztori, de ez idehaza is így van, lásd Dr. Ugrai Tamás, a tönkretett magyar orvos története, aki az oltásokban lévő Hg-vegyületek miatt lépett fel (thimerosal), melyek tartósítószerek és ma is van az oltásokban csak más néven és az összetevőkben nem szükséges feltüntetni).
Vajon miért nem látja a szakma azt, amit mi laposföldes alusisakosok (és most már büszkén vállalom ezt a címet! J)?
1910-ben adták ki az USA-ban Abraham Flexner ambiciózus pedagógus (!!!) elemzését a kor egészségügyi személyek oktatásáról, melyet a Carnegie Alapítvány rendelt meg, hogy később ez alapján javaslatokat fogalmazzanak meg az egészségügyi ellátó és oktató szervezetek fejlesztését illetően. Ebben a tanulmányban a materializmus szellemében megfogalmazták, mi a tudomány. Emberi létünk egytelen alkotó eleme az anyag: ez a tudományos materializmus. Ha egy feltételezést elég sokat ismételnek, idővel igazságként tekintenek rá, mely az élet meghatározó eleme lesz. A Flexner- jelentés előtt 2x annyian foglalkoztak alternatív medicinával, s tanulták ezt kisebb orvosi iskolákban.
A jelentés mindent megváltoztatott, s a hatalom erejével arra kötelezték a kisebb medicinális iskolákat, hogy kövessék a Carnegie Alapítvány által meghatározottakat. Materialista elméletek alapján az állatok és emberek ugyanazon általános elvek alapján születnek, élnek, és pusztulnak el. Minden alternatív medicinát kuruzslásnak minősítettek, s ellenségesen léptek fel velük szemben. A kisebb orvosi iskolákat beolvasztották az ipari vállalatok által támogatott egyetemekbe. Drasztikusan lecsökkent az orvosi oktatóhelyek száma, és a medikus hallgatók és végzett orvosok száma is a rendkívül magas oktatási költségek következtében. Orvosi egyetem vagy iskola létrehozása csak is állami engedéllyel lehetséges, s az orvosi kutatásoknak szigorúan igazodni kell a Carnegie Alapítvány által meghatározott irányvonalakhoz. Csak is a gyógyszeres medikáció az egyetlen és üdvözítő út ma a behatoló kórokozókkal szemben (materializmus, gyógyszeres kezelések és védőoltások). A praxisokat központosították.
1997-ben a WHO az egész világ orvosi képzésére és ellátására szakosodott szervezetek felett úgy szerzett hatalmat, hogy a Flexner-jelentés érvényességét kiterjesztette az egész világra. Mi lett ennek a hatása?
Nagyon magasra nőtt az orvosi műhibák, téves gyógyszerelések miatti mellékhatások száma. A GDP egy harmada a gyógyszeripar zsebébe vándorol. Fel kell tegyük a kérdést: mi romlott el? A fantasztikus tudományos fejlődés ellenére egyre több rettegett betegség és beteg ember van ma, s soha nem látott emberszám pusztul el a csodálatos orvos ipar berkeiben. A válasz megtalálható a Flexner-jelentésben, abban a dokumentumban, ami lehetővé tette azt, hogy a központosított egészségügy és a gyógyszeripar, mely a medikus képzést támogatja, átvehette a hatalmat.
Tehát a gyógyszeripar dönti el, miről mit lehet tudományosan gondolni, s milyen kutatásokat finanszíroz, (mert azt tudnunk kell, hogy nincs gyógyszeripar független kutatás sehol a világon), s ugyanez a gyógyszeripar által finanszírozott tudományos szaklapok és továbbképzések döntik el, hogy milyen tudományos felfedezést engednek be a tudományos köztudatba. Aki mást szeretne publikálni, annak a cikkét nem közlik és, vagy ha mégis van olyan elvetemült szaklap, aki ezt megkockáztatja, a cikk szerzőit ellehetetlenítik.
És ez az a tudomány, amire az Önök törvényei hivatkozni akarnak?
A jog nem engedheti meg azt, hogy tudományos szakembereknek ekkora hatalmat és kizárólagosságot adjon a kezébe, mert ezzel az új tudományos vívmányokat elnyomja, eltorzítja a világképet és vakvágányra vezeti a tudományos fejlődést, kárt okozva ezzel az ökoszisztémának és az emberiségnek.
Az NNGYK mindig a biztonságosságra és a hatékonyságra hivatkozik az érveiben. De vajon ezt a két paramétert hogyan vizsgálják? Fentebb említettem, hogy a hatékonyság egyetlen fokmérője számukra az ellenanyagszint mérés, de sose mérik, nem ellenőrzik. A biztonságosságra pedig in vitro és in vivo kísérletekre hivatkoznak.
Belegondolthatunk abba, hogyan is lehet ez?
Hiszen a kötelező oltásokat csak gyerekeknek adják be, és a civilizált országokban tilos és etikátlan a gyerekeken és terheseken végzendő kísérlet. Ráadásul 1795 óta a gyorsan elterjedt kötelező oltási gyakorlatok következtében ma már nincs is oltatlan alany.
Így vajon mégis hogyan végezhetnek klinikai kísérleteket az egészségügyi szervezetek?
És honnan veszik az eredményeiket?
Állatkísérletes modellekből?
Minden egészségügyes tudja, hogy az állatkísérletes modellek csak korlátozottan érvényesek emberre vonatkoztatva. Majdnem hogy feleslegesen is végezzük őket. Ma már az internet segítségével szinte minden információ eljuthat hozzánk (kivéve amit a Google vagy facebook fact checkerei, azaz tényellenőrzői nem engednek meg), innen tudjuk, hogy szinte csak egyetlen szervezet van, aki gyógyszerkísérleteket tud végezni, és ez a Big Pharma, aki örömmel végzi beleegyezés nélküli kísérleteit gyerekeken, terheseken a harmadik világ nyomortelepein (láttuk ezt a kísérleti covid oltások idején is).
De még így is kérdés, honnan szednek oltatlan személyeket referenciának?
Ugyanis kell referencia személy halmaz ahhoz, hogy egy oltás fő és mellékhatásait vizsgálni tudjuk. Ugye egy mérés elvi alapja az összehasonlítás. (Kontroll kísérletnek manapság azt tekintik, akik másik típusú vakcinával vannak oltva összehasonlítják az új vakcinával oltottakkal. Tehát azok nem igazi kontrollok. Például a Merck elleni, HPV vakcina perben meg a kontroll injekciók alumíniumot tartalmaztak vakcina összetevők nélkül. Tehát az is fals kontrol volt).
Ezen a ponton azért már kezd elég büdös lenni a történet minden józanéletű ember számára, nem igaz?
A valóság az, hogy nincsenek kísérletek, mert egy szülő sem fogja hagyni ép ésszel, hogy a gyereke kísérleti állat legyen.
Mit tesz ilyenkor a Big Pharma?
Ráereszti az egészségügyi szervezetek asszisztálásával az emberekre a termékeit, majd gyűjteni kezdi az adatokat az egészségügyi rendszerekből, melyekhez a kormányzatok és egészségügyi felügyeleti szervek közel engedik. Ma nincsen egyetlen gyerekoltás sem, aminek lett volna megnyugtató előzetes kísérlete, ezért érthetetlen számomra, mire hivatkozik az NNGYK. Az NNGYK-nak nincs infrastruktúrája sem és szakemberei sem, ilyen komoly vizsgálatok ellenőrzésére vagy lefolytatására. Minden anyagot kifogás nélkül átvesznek az EMA-tól és CDC-től. Az ügyemet intéző megyei NNGYK ügyintéző elmondta, hogy alig dolgozik orvos a szervezetben, csak Budapesten. Egészségügyi végzettségű dolgozók ügyintéznek, minden szakmai kérdésemmel forduljak Budapesthez. Ez azért elég beszédes.
Kutató koromból emlékszem arra, hogy ha a kutatásunkból elküldött cikk nyersanyagunkat elküldtük egy szakmai lapnak, az előzetesen elküldte az anyagot referee-knek (szakkommentátorok), akik szakmailag vizsgálták át az írást, ha kellet ellenőrző kísérleteket végeztek. Viszont gyakorlatból tudom, hogy ha egy ritka szakterületen dolgozik egy kutató, annak a szakcikk nyersanyagát egyetlen referee sem tudja ellenőrizni, egyrészt mert nem ért hozzá, más részt meg mert nincs hozzá eszköze, hogy ellenőrizze kísérletesen. Ezért van az, hogy ma már tudjuk, a szakmai cikkek 40-50%-a hamisítvány, lózung. Így ha valaki nem tér el a hivatalos állásponttól nagyon, könnyen szórhatja a tanulmányokat, melyeket a hivatalos szervek alapul vesznek.
Sőt hát a statisztika az a tudomány, ami bármilyen paramétert bármilyen paraméterrel összehasonlít és kapcsolatot tud találni. Ezért fordulhatott elő az, hogy egy lózung fogalommal, mint az elnyűtt nyájimmunitás, magyarázza az NNGYK a gyermekoltások kötelezőségét. Viszont akárhol kerestem, egyetlen szakkönyvemben sem találtam meg a pontos kiszámítási módját, sőt az NNGYK emberét telefonon megkérdezve sem tudott felvilágosítást adni.
Könnyen rájöhetünk magunk is, mekkora humbug a nyáj- illetve fészekimmunitás, ha megnézzük a paramétereket, amiket számításba kellene vennünk:
· Egy gyermekoltás kb 5-8 évig véd, ezt sosem ellenőrzik.
· Van, akinek nem okoz ellenanyag emelkedést, ezt sem ellenőrzik.
· Csak 18 év alattiakat köteleznek oltások felvételére, a felnőtteket egyáltalán nem.
· És éves szinten 5-24 millió bevándorló, vendég, átmeneti életvitelt folytató ember jön-megy hazánkban, akik nincsenek oltva.
Vajon hogy jön ki a 98%-os lefedettség, illetve nyájimmunitás?
Ez az a tudomány, amire az NNGYK hivatkozik?
Akár a templomban is stand up-olhatnának az NNGYK oltási tanácsadói, mert ez maga a hit kérdésköre már. És ugye jelen eljárás mutatja, hogy én mint szakember még kérdéseket sem tehetek fel, mert akkor hirtelen közigazgatási bíróság előtt találom magam a gyámügy családsegítő védőnő triász árgus szemeitől övezve.
Ez az a tudomány, amit meg sem lehet kérdőjelezni?
Akkor ezt nevezhetjük inkább hitnek a továbbiakban, vagy dogmának.
Az NNGYK és a Big Pharma ma még az 1950-es évek diadaléveiben jár a szakmai protokolljait és gyakorlatát tekintve, miközben roham tempóban sűrűsödnek az OKNE-k (oltás utáni nem kívánatos események). Az NNGYK és az orvosok nem hogy nem hajlandók felismerni a
· saját maguk által leírt oltási reakciókból az anafilaxia jelenségét (Charles Richet 1913. Nobel-díj), de még
· a hosszútávú mellékhatásokról és oltás kölcsönhatásokról sincsenek adataik, és nem is akarnak róluk tudomást venni.
Pedig „fertőző betegséggé” nőtte ki magát az autizmus, ADHD, egyéb neurodegeneratív betegségek (pl. Tourette- szindróma, ALS, szkelrózis multiplex (SM), demenciák /korai, kései, Alzheimer/, Parkinson-kór, Huntington-kór stb.), és az autoimmun betegségek és rák. A társadalom 20 %-a (de inkább 40%) ma már autoimmun betegségekben szenved. Ilyenkor mondja azt egy orvos, hogy biztos genetikus vagy idiopátiás (ismeretlen eredetű) az ok, lefordítom: fogalma sincs róla, de ezzel jól le tudja szerelni a múltat és okokat fürkésző szülőket vagy betegeket. Azért nem lehetett olyan ramaty a DNS-RNS transzkripció (átírás) az elmúlt 2000 évben, ha csak az 1960-as évek óta nő exponenciálisan a krónikus „genetikus” betegségek száma.
Mi is a baj az oltásokkal?
1. A legnagyobb baj, hogy
1.1 testidegen fehéréket használnak táp vagy tenyésztalajként hozzájuk (élesztős, állati, emberi – élve boncolt fiú és lány magzatok tüdőszöveteit, és rákos sejtburjánzásokat, melyek genetikáját sose ellenőrizték és ma sem ellenőrzik),
1.2 illetve az innát (veleszületett) immunitást felagyaló adjuvánsokat (hatásnövelő, reakció beindító szerek):
· Alumínium-vegyületeket,
· LPS-eket (lipopoliszacharidok, melyek lipidből és poliszacharidból állnak, és bakteriális toxinok)
· LNP-eket (sejtekben egy adott fehérjéket kíván megtermelni, anélkül, hogy a sejtek örökítő anyagát módosítaná).2. A hagyományos oltások két véglett között agonizálnak: a teljes sejtes, illetve az alegység vakcinák között.
2.1. A teljes sejtes vakcinák erős immunogenitással rendelkeznek, azaz az alanyokban eltérő erősségű immunválaszt váltanak ki, de nehezen tenyészthetők és könnyen reanimálódnak (azaz újraélednek), generalizálódnak (elterjednek) és szóródnak.
2.2. Az alegység vakcinák viszont nem okoznak generalizált betegségeket, viszont nagyon gyenge az immunválasz kiváltó képességük, ezért adjuvánsokra, vagyis „beindító, azaz reakciót kiváltó vegyületekre” van szükség, melyeknek mindegyike toxikus, és erős, elhúzódó gyulladást generál.
Ezért indult el a kutatás az mRNS/DNS/ vektor vakcinák irányába, de aki figyeli a neurológusok autizmus kutatásait, az tudja, hogy Prof.Dr. Sperlágh Beáta magyar agykutató (Vizi E. Szilveszter kutató csoportja, MTA) kettős szálú RNS-sel idézi elő az autizmus tüneteit vemhes egér és patkány modelleken
(https://www.facebook.com/watch/?v=3236479219964310
Prof.Dr. Sperlágh Beáta: Autizmus előidézhető korai védőoltásokkal)
Gyakorlatilag Prof.Dr.Sperlágh Beáta maga támasztotta alá, hogy az autizmus egy környezeti tényező okozta agykárosodás.
Nincs ma jó megoldás oltás ügyben, ezért egyáltalán nem megnyugtató a helyzet az egyre növekvő esetszámot produkáló ASIA-szindróma (adjuváns okozta autoimmun/gyulladásos szindróma) miatt.
Ma alig van kutatás az oltásokkal bejuttatott testidegen fehérjék okán, pedig az élesztő, az állati (tojás, majom, stb.), és a WI-38, MRC-5, HeLa és Heck-293 emberi rákos és élve boncolt, 3-4 hónapos abortumok sejtjeiből képzett agresszív, akár több mint 42 kromoszómás, soha el nem pusztuló, újrateremthető sejtvonalak mit okozhatnak egy újszülött és egy 6 éven aluli kisgyermek testében, főleg az agyában, mivel hogy egyre több cikk tudósít arról, hogy főleg a vírus szaporítás csak is sejtekben tud lezajlani, és hát a tisztítás, izolálás nagyon zavaros és körülményes folyamat, így minden vakcina biztosan tartalmaz legalább 5%-nyi testidegen sejtet vagy fehérjét, ami ugye az anafilaxia (tünetei: láz, hányás, hasmenés, nyugtalanság, aluszékonyság, izgatottság, fejfájás, furcsa sírás, tarkómerevség, végtag duzzadások és bénulások, stb. ezt a szakma csak steril agyhártyagyulladásnak nevezni, de valójában nem steril, hiszen oltóanyaggal jutattják be az antigént) melegágya, s az anafilaxia pedig az enkefalopátiák (agyszövet károsodás) melegágya.
Tudjuk, hogy van reverz transzkripció (laikusan leegyszerűsítve: „DNS-be átírás”), és természetes fertőzések, mint a herpesz, vagy az Epstein-Barr (EBV) vírusok, melyek simán beékelődnek az emberi genomba. Ez ma már nem ördögtől való feltételezés. És ennek okán pont a katolikus egyház hitbéli megfogalmazásai sem légből kapott ostobaságok. Az abortusz számok mesterséges magas szinten tartása a feminista öntudat révén állandó alapanyagot szolgáltatnak az etikátlan, in vivo, in vitro kísérletekhez (azaz élő emberi és kémcsőben végrehajtott kísérletek), melyekről a szülők, abortuszt átélők nem is tudnak.
Élve abortált és boncolt magzatok?
Egy 3-4 hónapos magzat már érez, komplett szervrendszerei vannak!!! Dr. Stanley Plotkin 2018-as 4 órás interjújából minden gyógyszeripari etikátlanságra fény derül. Ahogy arra is, hogy az 1960-as években még simán kísérleteztek értelmi fogyatékosokon, vagy állami gondozottakon mert azok társadalmi hozzájárulása nulla. És ezen magzati, illetve rákos sejtvonalak a mai napig használatosak.
Ilyen etikátlan kísérletek ma is folynak, elég ha a polio vakcinára rákeresünk a The Guardian hasábjain. (A vakcinából származó gyermekbénulás a vadvírus legyőzése után terjed Afrikában, https://www.theguardian.com/global-development/2020/sep/02/vaccine-derived-polio-spreads-in-africa-after-defeat-of-wild-virus).
A SIDS-ről (sudden infant death syndrom), azaz a korai bölcsőhalálról ne is beszéljünk, hisz arról már csak itthon állítják, hogy nincs köze a gyermekoltások rendszeréjez, pedig a nyugati statisztikák már mutatják, hogy az oltás beadása után 7 napon belül történik a legtöbb hirtelen csecsemőhalál.
Hogy miért keresztelte át a szakma az anafilaxiás reakciókat (OKNE, azaz oltás utáni nemkívánatos események) immunizálásra, nem tudom, de ennyi előzmény után mindenki levonhatja a következtetéseit, mi mozgatja a rendszert a tudományos csőlátáson túl.
És törvény és az NNGYK erre a tudományra hivatkozik?
Szégyen.
A kötelező gyermekoltások akkora tabu ma Magyarországon, és a világban is, hogy egyszerűen még a szakmám képviselői sem tudnak róla „semmit”, sem beszélni, vitatkozni nem mernek róla. Ugyan tanulnak immunológiát, mikrobiológiát, kötelező oltási rendet, de a vegyipar/gyógyszeripar vakcinagyártás technológiáiról kevesen tudnak bármit is. A szakmám dogmatikus, félkatonai, hierarchikus gondolkozási működésének megfelelően alig vagyunk páran, akikben kétely, megkérdőjelezés merülne fel.
Őszintén kérdezem, kinek az érdeke ebben a világban, hogy egy gyógyszerész és egy orvos (pl én és a férjem) ne tudjon semmit a vakcinák valós világáról?
Hogy igazat mondok, könnyen leellenőrizhetik egy egyszerű, saját maguk által is elvégezhető kísérlettel.
Kérem, végezzék el ezt a kísérletet!
Sétáljanak el a háziorvosukhoz vagy a gyermekeik, unokáik okán a gyermekorvosukhoz, majd bármelyik gyógyszertárban egy gyógyszerészhez (vigyázzanak, mert a gyógyszertár officinájában leginkább már csak gyógyszertári asszisztensek fogadják Önöket), vagy akár egy védőnőhöz, majd érdeklődjenek egy kötelező gyermekoltás vagy egy választható bármilyen kampány felnőtt oltás után!
Kérdezzék meg, hogy
· milyen összetevőkből állnak ezek az oltások;
· hogyan gyártják őket;
· az összetevőknek milyen hatása van a szervezetre;
· milyen garanciát vállal a gyártó, ha károkozás történik velük;
· jelentik-e az orvosok ma a mellékhatásokat központilag az NNGYK felé;
· ki áll helyt;
· van-e ellenjavallat oltásfelvételkor;
· vannak-e mellékhatások;
· érheti-e Önöket krónikus kár vagy halál oltás tán;
· milyen rövid és hosszútávú mellékhatásai vannak egy vakcinának;
· mi az az OKNE és
· ki tudja elhárítani, milyen szakvizsgával rendelkező orvos az OKNE-kat;
· az egyes OKNE-k (azaz oltás utáni nemkívánatos események), milyen szintű kórélettani, testi, főként központi idegrendszeri károsodásra utalnak;
· mi az az anafilaktoid reakció;
· ha Önök egy oltás miatt exitálnak (meghalnak), akkor hány százalékban lehet Önöket újraéleszteni (az emberek hány százaléka éleszthető újra);
· hol találhatók hiteles, szakirodalmi cikkeken alapuló tájékoztatók a világhálón;
· az orvosok, gyógyszerészek, védőnők milyen gyógyszergyártóktól származó anyagi vagy nem anyagi ösztönzőket kapnak annak érdekében, hogy Önöket rábeszéljék kvázi minimális tudással egy oltás felvételére;
· vállal-e egy orvos, védőnő személyes felelősséget, ha oltással kárt okoz; és
· mire tanítja ma Dr. Kulcsár Andrea (országos fő oltási tanácsadó) az orvosokat a továbbképzéseken az oltások alóli mentességet kérők ügyében (segítek: arra, hogy „minket szülőket az idióták közé sorol”).
Rá fognak jönni, hogy ma nincs olyan gyakorló orvos, védőnő vagy gyógyszerész a szakmában, vagy legalábbis alig van, aki a fenti kérdésekre szakszerűen fog tudni válaszolni. Azt fogják érezni a válaszaikat hallva, hogy maszatolnak, félrebeszélnek, elodázzák, leegyszerűsítik, devalválják a válaszokat és főként a kockázatokat, vagy csak simán megfenyegetik Önöket vagy lehurrogják, lehülyézik vagy negálják a kérdéseiket!!!
Ezek után Önök is joggal érezhetik bizonytalanul magukat a bőrükben, mert nem tudják felmérni egy invazív eljárás veszélyfaktorát.
A gyerekorvosok, védőnők, gyógyszergyárak és az NNGYK a pszichológiában a jól ismert megbízható személyek általi manipuláció technikáját (Meerloo, Piaget, Bandura, Skinner) alkalmazzák, a szakértői befolyásolást, ami a puha diktatúrákra jellemző. A tekintélyüket arra használják, hogy finoman befolyásolják a közvéleményt a fontos kérdésekben. Egyoldalúan mutatnak be termékeket, jelen esetben vakcinákat, eltitkolnak fontos adatokat (pl. mellékhatásokat), elnyomva az ellenvéleményt, korlátozva a valódi vitát. Átláthatóság nélkül irányítják a közvéleményt.
Önök szerint hány gyermeknek kell tönkre menni vagy meghalni az enkefalopátiát és halált okozni képes gyermekoltásoktól?
Hány családnak kell egy ilyen tragédiában megrokkanni?
Hány házasságnak kell tönkre mennie, vagy valamelyik szülő félnek belehalnia a fájdalomba azért, mert a Big Pharma és az NNGYK játszva kísérletezik rajtuk?
Meddig szeretné ez az állítólagos tudomány húzni az időt, hogy lerántsa a leplet a valóságról?
Vagy inkább Önök elrendeltetik a kényszeroltást és lenyeletik velem és férjemmel a keserű pirulát ahelyett, hogy a most jelzett tudományos problémáknak utána járnának?
Ez biztosan könnyebb lesz minden hatalommal bírónak, de azt sejtem, hogy ezután egyikük sem fog soha többé nyugodtan aludni, mert én az imprintinget elvégeztem, az Önök elméjébe örökre bevéstem, és mindannyiunk közül - akik itt jelen vannak ma hivatalosan - én ismerem a szakmámat a legjobban, és én tudom, hogy a biológia törvényei miatt mitől kell igazán félni. Önök pedig nem tudják, mitől kell félni.
Nem csak az én gyermekem van veszélyben, hanem az Önöké is, de még az unokáik is, csak eddig Önök a boldog tudatlanság áldozatai voltak. Ki vannak szolgáltatva a szakmám jeles és jellemtelen képviselőinek, s Önök nem fogják tudni, kinek lehet hinni!
A 2 nagyobb fiam oltássérült a kötelező oltásoktól.
Férjemmel szeretnénk végre egy tökéletesen egészséges gyermeket.
Sok szerencsét kívánok Önöknek ebben a belső küzdelemben!
2025.01.29.
Miskolc Törvényszék, a 7 hónapos Rozi lányom oltás alóli mentesítési perének tárgyalása
A „vébőbeszédet” olvassák úgy, mintha ezt vagy ennek hasonló, esetleg kevésbé ilyen szakmai változatát az egészségükért tenni akaró gyermekek szülei, édesanyái írta volna.
A szöveg felolvasására azért kértem meg Kertész Nikolettát, mert ma ő az az édesanya, akit ismerek, aki eddig a legtöbbet tette a felvilágosítás és az oltások kötelezésének eltörléséért folytatott küzdelemben az elmúlt 10 évben. Ő maga 3 oltássérült gyermek édesanyja, 2 értelmi sérült, abból egyik nem beszélő autista gyermek, de az értelmileg épen maradt gyermeke is tartós beteg lett az oltásoktól.
Előadásai, beszédei mindenhol megtalálhatók az interneten.
Szakirodalmi összefoglaló
(letöltve az internetről: 2024.12.28.-2025.01.28.)
1. https://childrenshealthdefense.org/defender/childhood-vaccines-saved-millions-of-lives-based-on-flawed-models/?fbclid=IwY2xjawIIEipleHRuA2FlbQIxMQABHYKxc-JUWApjlMl0AqCFPsKgjuEt5ZK8ODok--Lze4gmDAgNk2J5uo1ncw_aem_YtJWPvpnDgw_0QX421mEug
2. https://physiciansforinformedconsent.org/hib-vrs/
4. chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/http://oktatas.ch.bme.hu/oktatas/konyvek/mezgaz/gyogyszeresorvosibiotechnologia/09%20Vakcin%C3%A1k/VAKCINAGY%C3%81RT%C3%81S%2022.pdf
5. https://en.wikipedia.org/wiki/HEK_293_cells
6. https://en.wikipedia.org/wiki/Use_of_fetal_tissue_in_vaccine_development
7. https://en.wikipedia.org/wiki/MRC-5
8. https://en.wikipedia.org/wiki/WI-38
9.https://index.hu/tudomany/2018/06/21/patkos_adam_bcg_tbc_vedooltas_oltasellenesseg/
10. https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid0QPSd6KHwbYoQixNTVRYaFTAenQSyoTm5sWKjL8JR3fpbAG1ZS1TPDAm5uu3xPQewl&id=100064559265029
11. Genetic Variants That May Cause Vaccine Injury
https://metabolichealing-com.translate.goog/genetic-variants-that-may-cause-vaccine-injury/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
12. Mother-to-newborn transmission of mycobacterial L-forms and Vδ2 T-cell response in placentobiome of BCG-vaccinated pregnant women
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC5727158/
13. Genetic Variants That May Cause Vaccine Injury
14. Mother-to-newborn transmission of mycobacterial L-forms and Vδ2 T-cell response in placentobiome of BCG-vaccinated pregnant women
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC5727158/
15. Mother-to-newborn transmission of mycobacterial L-forms and Vδ2 T-cell response in placentobiome of BCG-vaccinated pregnant women
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC5727158/
16.
17. Baby suffers from seizurses after getting vaccines
https://odysee.com/@JVDW-Music:0/baby-boy-suffers-from-seizurses-after-vaccines:a?fbclid=IwY2xjawGbKEVleHRuA2FlbQIxMQABHcbO8RPYfho4c2a9J65qvRLVltbqUhetoC8p2sdGBHpqajmoZnUayBN56A_aem_zCCaxSU7RzsX1WAwM0fllQ
18. https://www.nobelprize.org/prizes/medicine/1913/richet/lecture/
19.https://www.researchgate.net/publication/303040648_Turning_Nature_against_Man_The_Role_of_Pandemics_Vaccines_and_Genetics_in_the_UN's_Plan_to_Halt_Population_Growth
20. https://www.sott.net/article/382262-A-brief-history-of-the-peanut-allergy-epidemic
21. https://archive.org/details/b2136140x/mode/2up?view=theater
22. https://archive.org/details/b2136140x/mode/2up?view=theater
(Ez egy 1889-ben írt könyv, amelynek címe: „45 év regisztrációs statisztikája, amely bizonyítja, hogy a védőoltás haszontalan és veszélyes”. Ez 45 évet ölel fel (tehát 1844-től kezdődően) a vakcinák SIKERTELENSégeinek statisztikáit, beleértve a más betegségek okozta halálozás NÖVELÉSÉT, miután a vér megmérgeződött a vakcinázással. Foglalkoznak az oltottak egészségével VERSUS az oltatlanokéval..... rossz hírek az oltottak számára...ők többet haltak meg más betegségekben, mint a kanyaró, mumpsz, himlő és diftéria, mert az oltásoktól legyengült az arcuk! Erről már 128 évvel ezelőtt beszámoltunk. Az oltásokkal kapcsolatban a tudomány soha nem volt megalapozott.)
23. Dr. Stanley Plotkin vallomás részlet a gyermekoltásokról
https://www.facebook.com/watch/?v=249929376094209&rdid=XEdQlFtTd514kxrt
https://rumble.com/v3y67n1-dr.-stanley-plotkin-valloms-rszlet-a-gyermekoltsokrl.html?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR3RdnyYMdhd49AEU-PFvXe1IG6f1G3m7kvVDcEidgekXwF0hOAvdojioOA_aem_7-IOVZ8az3BJERpXCLHkxw
24. https://www.sciencedirect.com/topics/immunology-and-microbiology/hela-cell-line,
25. https://telex.hu/eszkombajn/2023/07/23/henrietta-lacks-rakos-sejtek-hela-sejtvonal-genetika-orvostudomany-gyogyszerfejlesztes
26. A halhatatlan Henrietta Lacks
https://medicalonline.hu/tudomany/cikk/henrietta_lacks_halhatatlansaga?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR3O6a7xGFNK53daDzq6_plwWPoeQMLer58voixqB75-hugdCVX746ag530_aem_oicifUdo8jcdl1q4cEE-0g
27. https://publichealthpolicyjournal.com/vaccination-and-neurodevelopmental-disorders-a-study-of-nine-year-old-children-enrolled-in-medicaid/?fbclid=IwY2xjawIDVEhleHRuA2FlbQIxMAABHd1c2bRtL39E9CPMt9xWyGCDWJ5ue7mNaM89hQRqdzeVFtPfwAgYj6tabA_aem_Fm8o_W3I9_6GxiPm2mFEAQ
Mawson & Binu: Vakcináció és idegfejlődési zavarok: Tanulmány kilencéves, Medicaid programba beiratkozott gyerekekről:
“A 47,155 kilencéves gyermekre vonatkozó igénylési adatok elemzése azt mutatta, hogy: 1) a vakcináció jelentősen megnövelte az összes mért neurofejlődési zavar esélyét; 2) a koraszülött és beoltott gyerekek közül 39,9%-ot diagnosztizáltak legalább egy neurofejlődési zavarral, szemben a koraszülött, de be nem oltott gyerekek 15,7%-ával (OR 3,58, 95% CI: 2,80, 4,57); és 3) az autizmus spektrum zavar relatív kockázata nőtt a vakcinációval járó látogatások számával. Azok a gyerekek, akik csak egy vakcinációs látogatáson vettek részt, 1,7-szer nagyobb valószínűséggel kaptak ASD diagnózist, mint a be nem oltottak (95% CI: 1,21, 2,35), míg azok, akik 11 vagy több látogatáson vettek részt, 4,4-szer nagyobb valószínűséggel kaptak ASD diagnózist, mint azok, akik egyáltalán nem jártak vakcináció miatt (95% CI: 2,85, 6,84)."
28. https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S1879625721000304
29. https://www.cell.com/iscience/fulltext/S2589-0042(21)01450-4?_returnURL=https%3A%2F%2Flinkinghub.elsevier.com%2Fretrieve%2Fpii%2FS2589004221014504%3Fshowall%3Dtrue&bib36=
30. https://www.mdpi.com/2076-2607/10/7/1463
31. https://journals.plos.org/plospathogens/article?id=10.1371/journal.ppat.1010830
32. ÁNTSZ, mint egy katonai felépítésű szervezet? (1-2-3)
http://kame.hu/fuszdrupal/?q=content/%C3%A1ntsz-mint-egy-katonai-fel%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9s%C5%B1-szervezet-3r%C3%A9sz
33. http://kame.hu/fuszdrupal/?q=content/%C3%A1ntsz-mint-egy-katonai-fel%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9s%C5%B1-szervezet-2-r%C3%A9sz
34. http://www.kame.hu/fuszdrupal/?q=content/%C3%A1ntsz-mint-egy-katonai-fel%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9s%C5%B1-szervezet-1-r%C3%A9sz
35. Talán a komplett igazságot levezette a Google AI mind a gyermekkori, mind a COVID oltásokkal kapcsolatban. Ezt a "hibát" hamar javítani fogják...
36. Vakcináció utáni gyulladásos szindróma: új szindrómaÍ
https://www.oatext.com/post-vaccination-inflammatory-syndrome-a-new-syndrome.php?fbclid=IwY2xjawIFpXJleHRuA2FlbQIxMAABHcpHmnFrnnpba2ES3_7wfRj3jrLMgleCy4snyw3AUmxaMdMoMs5PqP8GkA_aem_i0vFQ0AbmNoQCOc6Yx-gGw
37. Valószínű kapcsolat a vakcinák és a SIDS között
https://childrenshealthdefense.org/news/the-plausible-connection-between-vaccines-and-sids/
38. https://vaxopedia.org/2018/05/26/was-sids-discovered-only-after-we-began-vaccinating-kids/
39. https://childrenshealthdefense.org/defender/merck-gardasil-hpv-vaccine-trials-potent-aluminum-no-informed-consent/
40. https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2214750021001268?via%3Dihub
41.https://journals.lww.com/amjforensicmedicine/fulltext/2019/09000/sudden_infant_death_after_vaccination__survey_of.5.aspx
42. https://tenyek-tevhitek.hu/oltas_es_hirtelen_csecsemohalal.htm
43.https://www.antsz.hu/print/https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/jarvany_archivum/oltasbiztonsag/oltast-koveto-nemkivanatos-esemeny.html
UPDATE:
A védőbeszéd a Világ Magyarsága újságban is benne van!
Géplakatos apuka, háztartásbeli anyuka? Ugye-ugye "kedves" Bayer Zsóti, főállású szardobáló kormánypropagandista "uraság"?
Egymilliárd légy nem tévedhet: együnk tehénszart!